Buddha élete

Gautama Észak-Indiában született körülbelül 2550 évvel ezelőtt. Születése pontos helyének Lumbinit tartják, mely napjainkban a himalájai Nepál déli határterületén fekszik.
Gautama herceg édesapja Suddhodana volt, a Szakja királyság vezetője. Természetesen örült, hogy olyan örököse lett, aki a trónon követni tudja Őt. Nem örült különösebben annak azonban, hogy az újszülöttet látva egy bölcs jós azt mondta: ha nem egy nagy világi uralkodó lesz belőle, akkor egy páratlan szellemi mesterré, tanítóvá fog válni. Suddhodana király tudta, hogy amennyiben fia az élet nehéz, fájdalmas oldalával találkozna, akkor Gautama tudata a vallás felé fordulna, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy kizárja ezeket a fiatal herceg életéből. 

Gautama így egy biztonságos és fényűző elzárt világban nőtt fel: gyönyörű palotákban lakott, a legpompásabb anyagokból készült ruhákat viselte, a legjobb ételeket fogyasztotta, valamint a legjobb módon szolgálták ki, jártak kedvében.
Gautama herceg felnőtt és végül egy fiatal hercegnőt Jasodharát vette el feleségül, akitől egy fia született, Rahula. Egy nap megkérte lovászát, Cshannát, hogy vezesse el egy közeli városba, ahol korábban még nem járt.
 Összességében négy utazást tett a városba, mely teljesen megváltoztatta az életét. Az első utazás alkalmával találkozott egy öregemberrel, a másodikon egy beteg emberrel, a harmadikon pedig egy gyászmenettel, akik az elhunyt testét épp hamvasztásra vitték. 
Mivel korábban nem találkozott az idős korral, betegséggel és a halállal, ezért természetesen mélyen megdöbbent, oly annyira, hogy a palotai világi életet továbbra már nem tartotta kellemesnek, sőt elviselhetőnek sem. Nagyon megérintette a szenvedés elkerülhetetlen ténye, és az annak véget vető ösvény megtalálása. A negyedik városi látogatásnál találkozott a problémájára adott válasz egyik lehetséges módjával. Találkozott egy aszkétával, egy szent emberrel, aki feladott minden világi dolgot annak érdekében, hogy a vallási életet kövesse.
Ez az ember – annak ellenére, hogy semmije sem volt – olyan nyugalmat sugárzott, hogy Gautama úgy érezte, hogy az aszkéta valahogy megbékélt a szenvedés kellemetlen tényével. Ezért Gautama eldöntötte, hogy az aszkéták példáját fogja követni. Másnap éjszaka elhagyta a palotát, a ragyogó selyemruháit a szent emberek egyszerű narancsszínű ruhájára cserélte, és levágta gyönyörű fekete haját. Majd egy kolduló csészén kívül semmit sem magához véve elindult a keresés útján.
 
Gautama kora leghíresebb vallási mestereit kutatta fel, majd tanításaikat kivétel nélkül elsajátította. Mindeközben nagy nehézségeknek tette ki testét az éhezés és aszketikus gyakorlás által. Rémisztő erdőkben lakott, a déli nap égette bőrét miközben éjszaka fázott, tüskékből készült ágyon aludt és néha temetőkben élt.
Annyira lefogyott, hogy amikor megérintette a gyomrát érezte a gerincét. De még se találta meg a választ az alapvető kérdésére: Mi okozza az emberek szenvedését? Felismerte, hogy ha továbbra is így sanyargatja magát, akkor előbb fog meghalni, mint hogy megtalálná a választ. Ezért úgy döntött, hogy a hedonizmus és az aszketizmus közötti középutat választja. Miután elkezdett újra egy kis ételt fogyasztani, az aszkétatársak csalódottan azonnal elhagyták. Ezt követően leült a nagy Bodhi fa alá, mely a mai Bodhgaya területén van és megfogadta, hogy addig fog ott ülni, amíg választ nem kap vagy belehal a próbálkozásba.
 
Május teliholdjának éjjelén Gautama meditációja elmélyült és különféle felismerésekre tett szert. Bele látott az előző életeibe, megértette a karmát, (karma egy szankszrit szó, mely arra utal, hogy egy szándékos cselekedetnek következménye van) és felismerte, hogy megszabadult a vágytól, a létezéshez való ragaszkodástól, valamint a helytelen és berögzült nézetekhez való kötődéstől. Végül, ahogy a reggeli csillag felragyogott, felébredt az álomból és kijelentette: „Felébredt, a születés meghaladva, a szent élet beteljesítve, megtéve, amit meg kellett, nincs több szomj és újraszületés.
 
Buddha eleinte nem igazán akarta feltárni más emberek előtt amit felfedezett. Úgy érezte, hogy nem értenék meg. Végül azonban meggyőzték, hogy azok, akiknek a szemét csak vékony por fedi, megértenék a tanítását. Ezért elment Isipatana-ba, (ez a mai Sarnath, Benares városához közel) hogy az őt elhagyó korábbi öt aszkéta társának adja az első tanítását az Őz parkban. Így kezdődött a 45 évig tartó tanítási korszak.
A Buddha bármilyen kasztból származó, bármilyen helyzetben lévő férfit, nőt és élőlényt tanított. Először az érzéki örömökbe való elmerülés (hedonizmus) és az önsanyargatás szélsősége között fekvő „Közép Út-at” tanította. Ezt követően elmagyarázta, hogy mi a Közép Út, azaz a Négy Nemes Igazság megértése. A gyakorlatban ezt a Nyolcrétű Nemes Ösvényen való járással érhetjük el, annak érdekében, hogy megszabaduljunk a szenvedéstől, ahogy Buddha is tette. Hamarosan sok követője lett, akik készen álltak mindent feladni azért, hogy hallják a tanítását és gyakorolják az abban foglaltakat. Így született meg a Szangha, a buddhista szerzetesek és szerzetesnők közössége, melyet a kezdetektől fogva széles világi közösség támogatott.
 
Buddha életének emberként végül véget kellett érnie. 80 évesen távozott el tanítványai körében Kushinagar-ban. Utolsó szavai a következők voltak:
 
„Minden összetett dolog múlandó, törekedjetek éberen!”
 
Ezt követően a parinirvanába, vagy a „Teljes Nirvaná-ba”, egy a szavakkal nem leírható állapotba távozott.