Barion Pixel
menu

Őszentsége 37. Gyalva Drikungpa



Ez egy szerencsés nap, ugyanis Sákjamuni Buddha több mint kétezer évvel ezelőtt ezen a napon forgatta meg először a Tan Kerekét az indiai Szarnatban.
Drikung Kjabgön születésének napján különleges esemény történt, mely a lhaszai Dzsokang templommal volt kapcsolatos. Tibet akkori régense, Őszentsége Tagdrag Rinpocse a Carong családtól vásárolt egy gyémántot, melyet felajánlott a nagy Sákjamuni Buddha szobornak (Dzso), hogy annak a homlokára helyezzék el.
Más különleges események is történtek Drikung Kjabgön születésekor. A terhesség ideje alatt édesanyja egyszer látomásban megpillantotta a Zöld Tarát, viszont nem mondta el senkinek, mert nem akarta, hogy gyermeke kolostorba kerüljön.

Az előző Drikung Kjabgön, Sive Lodrö halála után két csoport indult el megkeresni az újraszületett gyermeket. Az elkövetkező évek során több lehetséges jelöltet is találtak.

A jelen Drikung Kjabgön megtalálásának egyik legfontosabb eleme a Namco tó partján, Gyabra Rinpocse által tapasztalt látomás volt. A szent tó vizének felszínén a Rinpocse megpillantott egy győzelmi zászlóval ékesített kétszintes házat, melyet kert és ösvény övezett. A győzelmi zászlót egy kiskutya kerülgette, amely arra utalt, hogy a gyermek a kutya évében született meg. Miután megtalálták, Drikung Kjabgön több vizsgán esett át, például ki kellett választania a saját régi maláját, imamalmát és más vallásos tárgyát egyéb tárgyak közül.
Az újraszületés tényét jóslás által megerősítette Tibet régense, Tagdrag Rinpocse, Őszentsége Karmapa és Taglung Matrül Rinpocse is. Négyéves korában a frissen felfedezett Drikung Kjabgönt elvitték a Drikung iskola székhelyére, a Drikung Thel kolostorba. Több mint kétezer ember kísérte el az út során. Az emberek ünnepi ruhát öltöttek és az úton végig szent táncokat lejtettek. Drikung Thelben Drikung Kjabgönt hivatalosan trónra ültették. A szertartáson részt vettek az összes tibeti hagyomány és a kormány képviselői is.

Drikung Kjabgön képzése az olvasás, az írás és a fontos Drikung Kagyü szövegek megtanulásával kezdődött. Több tanítója is volt. Tiszteletreméltó Jongdzin Thubten Rinpocsétől nyelvtant, asztrológiát és orvoslást tanult, Gyabra Rinpocsétől megkapta az általános Kagyü tanításokat (például a Kagyü Ngak Dzö-t, valamint az összes Drikung Kagyü átadást), Nyindzong Tripa Rinpocsétől megkapta az összes Drikung Kagyü és az összes általános Nyingma átadást (Rincsen Terdzö). Lho Dongdrül Rinpocsétől megkapta az összes Drikung átadást és az összes Drikung Tanvédő meghatalmazását. Tizenegy éves korában, a Majom évében Drikung Kjabgön megtartotta első nyilvános tanítását, és megadta a Nagy Drikung Pova átadását.
Drikung Kjabgön szülei 1956-ban elmenekültek Indiába, Ő viszont a kolostorában maradt. 1959-ben a kommunista kínaiak bezárták a kolostort, és Drikung Kjabgönnek távoznia kellett. Szerencséjére előző tanítója, Gyabra Rinpocse befogadta Őt, és 1960-ban Drikung Kjabgön elkezdte Lhászában az elemi iskolát. Szorgalmasan tanult, gyakran éjfélig írta a házi feladatait, és három év alatt befejezte a hatéves képzést. 1964-ben elkezdte a középiskolát, ahol kiváló tanuló volt, főként a nyelvek és a sport terén tűnt ki. 1969-ben kitoloncolták egy vidéki farmra, ahol napi tizenöt órán át nehéz testi munkát kellett végeznie és igen nehéz körülmények között tartotta fenn magát.

Több év várakozás után 1975-ben végül Drikung Kjabgön megszökött és gyalog egyedül elindult a nepáli határ felé. Amikor elérkezett Kungbu Kanglához, találkozott két emberrel, akik szintén abba az irányba mentek. Amikor elérkeztek egy mély szakadékhoz, amin lehetetlenség volt átkelni, az emberek előhúztak a hó alól egy széles fapallót, amelyen át tudott kelni. E segítség nélkül képtelen lett volna átjutni Nepálba. Nyolc napig gyalogolt egyedül, míg végül elérte Katmandut.
Nepálban már minden könnyen ment, és hamarosan eljutott az indiai Dharamszalába, ahol találkozott Őszentsége a Dalai Lámával.
Később egy szertartáson Drikung Kjabgönt Indiában is hivatalosan trónra ültették. Három hónappal később édesapja társaságában Amerikába ment, ahol végre tizennyolc év távollét után találkozhatott családjával. Két és fél éven át tartózkodott Amerikában, Texas államban, ahol részt vett egy négy hónapos intenzív angol tanfolyamon, és egy felnőttek számára indított képzésen. Ebben az időszakban is nagyon elfoglalt volt, az iskola után különféle éttermekben dolgozott, hogy tökéletesítse nyelvtudását. Otthon elkezdte összegezni a Drikung iskola történetét. Ez időben sok levelet kapott Indiából, amelyek mind visszatérésre kérték.Habár Drikung Kjabgön az utóbbi tizennyolc év során hétköznapi életmódot folytatott, sok különféle emberrel tartotta a kapcsolatot és több társadalmi rendszerben is élt, Ő végig megtartotta szigorú szerzetesi fogadalmait.

1978-ban visszatért Indiába, hogy folytassa a kolostori életmódot. A Ladakhban található, Leh melletti Phijang kolostorba költözött, ahol ideje nagy részét vallásos tanulmányokkal és gyakorlással töltötte. Lama Yuru kolostorában Drikung Kjabgön elvégezte a hagyományos három éves elvonulást is, Kjunga Rinpocse meditációs mester vezetése mellett. 1985-ben Drikung Kjabgön az indiai Bodhgaján a Kalacsakra szertartás során megkapta Őszentsége a Dalai Lámától a teljes szerzetesi felavatást.


Drikung Kjabgön sok hagyomány sok kiváló mesterétől kapott tanítást és beavatást. Őszentsége a Dalai Lámától megkapta a Csakraszamvara, Kalacsakra és Jamantaka beavatásokat és tanokat.
Őszentsége Gyalva Karmapától megkapta a Milarépa meghatalmazást, Naropa Hat Jógáját és más tanokat. Őszentsége Dilgo Kience Rinpocsétől megkapta a Dam Ngak Dzöt (a tibeti buddhizmus nyolc iskolájának beavatásait és tanait), a legmagasabb Nying Tig Jese és Jese Láma Dzogcsen tanításokat, a Gyacsen Kha Dzöt és a Gyu Szangva Nyingpót. Taglung Sabtrung Rinpocsétől megkapta a Taglung Kagyü tanítások nagy részét. A dardzsilingi fő Drukpa Kagyü kolostor apátjától, Kenpo Norjangtól megkapta az általános Kagyü és a Drukpa Kagyü Mahamudra tanításait és átadásait. Emellett még kapott fontos Drikung Kagyü meghatalmazásokat és Mahamudra tanításokat Garcsen Rinpocsétől valamint Drubvang Öncsok Norbu meditációs nagymestertől.

Drikung Kjabgön 1985-ben Dzsangcsub Lingben megalapította a Drikung Kagyü Intézetet. Ez a Himalája lábainál, az indiai Dehra Dun határában található. Az iskolának több mint 150 tanulója volt, és az első csoport 1996-ban vizsgázott. A Drikung Kagyü Intézet egy olyan képzési-nevelési központ, mely egyszerre használja a hagyományos kolostori nevelést, és a napjainkra jellemző képzési rendszert. Az intézet gyűjti a Drikung Kagyü hagyománnyal kapcsolatos szövegeket és írásokat. Sok ritka szöveg létezik itt, amely csak ezen a módon tud fenn maradni a jövő nemzedékei és gyakorlói számára. Létrehoztak egy számítógépes könyvtárat is, mely a Himalája népeinek életmódját, filozófiáját valamint vallási hagyományát gyűjti és rögzíti.
A közelben található egy meditációs elvonulási hely is. Az intézet diákjai közül sokan elvégzik a hagyományos három éves elvonulást is.
Őszentsége Drikung Kjabgön főként az indiai Dehra Dun meletti Dzsangcsub Lingben tartózkodik.


Ima Őszentsége Kjabgön Kunzang Trinle Lhundrub
(Csechang Rinpocse) hosszú életéért


KÖN CSOG RIN CSEN SZUM GYI NGO VO NYI /
GYEL TEN DZIN PA TRÜL PE PE KAR CSANG /
DÖN KÜN SZANG PO CSEN GYI SZIG DZE PA /
TRIN LE LHUN DRUB KEL GYER SAB TEN SOG //

A három Drága Ékkő megtestesülése vagy,
a Lótuszt Tartó, Csenrézi emanációja,ki a Buddha tanait fenntartja,
szemeid a tökéletes jelentést látják.
Trinle Lhundrub, maradj fenn száz meg száz kalpán keresztül!