Barion Pixel
menu

Buddha Születésnapi Ünnepség

Kedves Barátunk!

Ez a nap Sakjamuni Buddha születésének, megvilágosodásának és mahaparinirvánába való távozásának ünnepe. Az ünnepség Tiszteletreméltó Drupon Konchok Lhundup és Drupon Konchok Jigmet vezetésével valósul meg.
Sajnos idén is, 2020-as évhez hasonlóan, online közvetítjük, abban a reményben, hogy otthon sokan bekapcsolódtok és velünk imádkoztok.
Az ünnepség az újszülött Gautama herceg szobrának megáldásával kezdődik, majd motívációt erősítő és szerencsehozó imákkal, füstölő felajánlással folytatódik, végül a kis Buddha szobor tisztító fürdetésével ér véget.

A kis Buddha szobor fürdetésénél lehetőség van arra, hogy neved, szeretteid nevének megadásával, közvetten TE is részt vehess a szertartásban.
A neveket honlapunkon erre a célra kialakított felületen adhatod meg. Amennyiben attól tartasz, hogy előfordulhat névazonnosság, nevezd meg a lakóhelyed, esetleg adj meg egy becenevet a neved mellet.

Ünnepeljünk együtt, imádkozzunk együtt minden érző lény megszabadulásáért. 

"Amiként megfürdetjük Sziddhárta herceg szobrát 
ezzel a kanál szentelt vízzel,
őszintén imádkozunk azért, hogy le tudjuk vetni 
a ragaszkodás, gyűlölet és tudatlanság tisztátlanságát magunkról. 
Ezáltal a testünk, a beszédünk és a tudatunk tisztává válhat. 
Továbbá törekednünk kell egy békés, 
harmonikus és erőszakmentes társadalom megteremtésére. 
A Buddha szobor megfürdetése által nyert érdemmel megtisztíthatjuk és megszépíthetjük önmagunkat, 
a társadalmat és az országot, melyben élünk."


Szeretettel várunk,
Drikung Kagyü Közösség